Eredmények kategória bejegyzései

IMG_4114

PPH Kupa 10. forduló – Eredmények

Méltó befejezése volt a 2015-ös évnek az idény utolsó 10. PPH Kupája, mint színvonalában, mint a nevezések tekintetében. Rekord számú, 105 fő jelentkezett a versenyre. Kerület kategóriának legnagyobb kérdése az volt hogy ki végez a ranglista 3.helyén, erre Homonyik Attilának és Stirling Tamásnak volt esélye. A sors úgy hozta hogy már 8 közé jutásért összekerültek mivel Tomi a csoportban csak 2. lett. Kettejük csatáját Attila nyerte így véglegessé vált hogy az idei PPH Kupa pontversenyében övé lesz a 3. díj. A kategória döntöjébe a ranglista 1. Novák B. János és a ranglista 2. Gombos Bettina került, mindketten már korábban bebiztosították helyezésüket, így játszottak egy tét nélküli közönségszórakoztató mérkőzést, melyet Bettina nyert meg. Mindketten kiváló és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak egész évben.

IMG_4073

A vigaszágat Takács Attila nyerte, tudása szerint a főtáblán kellett volna lennie, de körbeveréssel a csoportjából kiesett, ellenfele a fináléban Börzsönyi Ágnes volt aki az elődöntőben játszotta verseny leghosszabb mérkőzését Verbőczi Zoltán ellen, közel 50 perces csata volt.
Nyílt Páros kategóriában is volt esemény bőven. Először meg kell említeni a Németh Tamás – Tompa Balázs párt – akik Budapest II-ben játszanak, bár Balázs idén csapat nélküli – beverekedték magukat az elődöntőbe. A következő érdekesség, hogy a végső győzelemre is esélyes két pár, Csikos Ferenc – Novák B.János és a Krajczár István – Ilosvai Brigitta kettőse már a főtáblára jutásért összekerültek, mivel a csoportjukban csak 2. helyen végeztek. A találkozót Csikosék nyerték és meg sem álltak a döntőig, ahol a Nemes Gábor – Tanyi György duó várt rájuk. A döntő úgy indult, hogy sima győzelmet hoz Feriék számára, már 2-0-ra vezettek amikor a 3. szettben két, három szép labdamenetet nyertek Gáborék, ettől erőre kaptak és eufórikus állapotban nem tudtak hibázni, megfordították a mérkőzést és 3-2-re győztek.
A vígaszágat Dr.Székely András és Kelemen János nyerte a Lakos Gábor – Surányi Gábor kettős ellen.

IMG_4104

Budapest kategóriában sokkal bonyolultabb volt a helyzet a pontversenyt illetően. Az már véglegessé vált hogy Csikos Ferencet nem tudják befogni üldözői de a 2. és 3. helyekért öldöklő csata folyt. A két főszereplő Iványi Gergő és Tanyi György volt. Rengeteg variáció közül végül is leegyszerűsődött a dolog mivel Gyuri kikapott négy közé jutásért az igen tehetséges Pásztor Mátétól. Iványi Gergő pedig bemasírozott a döntőbe ott viszont Fényes Attila megálljt parancsolt neki. Attila remek napot fogott ki, már nem először nyert versenyt nálunk, kár hogy az év első felében nem indult kupánkon. A pontverseny győztesében Csikos Feriben egy rendkívül intelligens, nyugodt, remek játékost ismerhettünk meg, ebben a bomba erős mezőnyben az élen végezni hatalmas teljesítmény volt. Meg kell említeni még két játékost – Hermann Józsefet és Fenyősi Rudolfot – akik a ranglistán végig elöl helyezkedtek de egyéb elfoglaltságuk miatt kevés versenyen vehettek részt, Józsi így is megcsípte a 3. helyet.

IMG_4101

A vigaszág győztese Szabó Csilla lett, Cseresznyés Józsefet előzte meg bátor pörgető játékkal.

Végül de nem utolsó sorban köszönetet szeretnénk mondani Pósfai Gábor Úrnak, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatójának aki immár második éve támogatja versenyünket, KÖSZÖNJÜK!
Összegzésképpen el kell mondani hogy 2015-ben is fantasztikus versenyeken vagyunk túl, akár a PPH Kupa vagy DC versenyeink, de megemlíthetnénk a júliusi Kánikula Kupát is amelyek rengeteg csodálatos élményt nyújtottak valamint számtalan kiváló sportembert ismerhettünk meg.

A PingPong Ház stábja nevében kívánunk Mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet!

Gratulálunk minden győztesnek és helyezettnek és rövidesen találkozunk január 3.-án Nyílt DC versenyünkön!

Kerület kategória:

1. GOMBOS BETTINA
2. Novák B. János
3. Cseresznyés József
3. Homonyik Attila

5-8. helyezettek
Tompa Balázs
Takács Lajos
Zsigmond Csaba
Szabó László

9-16. helyezettek
Priol Ágnes
Dr. Váradi Zsolt
Katona Emese
Stirling Tamás
Baky Attila
Makai Ákos
Bors Bence
László Gergő

Vigaszág:

1. Takács Attila
2. Börzsönyi Ágnes
3. Verbőczi Zoltán
3. Fekete Zoltán

Nyílt páros kategória:

1. TANYI GYÖRGY – NEMES GÁBOR
2. Csikos Ferenc – Novák B. János
3. Németh Dávid – Simon Gergő
3. Németh Tamás – Tompa Balázs

5-8. helyezettek
Barassó Máté – Szokora Márton
Héjj Marcell – Szabó Csilla
Orbán Zsolt – Iványi Gergő
Pásztor Máté – Kardos Géza

Vigaszág:

1. Dr. Székely András – Kelemen János
2. Lakos Gábor – Surányi Tamás
3. Szabó László – Cseresznyés József
3. Rigó József – Molnár József

Budapest egyéni:

1. FÉNYES ATTILA
2. Iványi Gergő
3. Pásztor Máté
3. Csikos Ferenc

5-8. helyezettek
Szikora Márton
Nozicska József
Nemes Gábor
Tanyi György

9-16. helyezettek
Takács Attila
Kardos Géza
Németh Dávid
Simon Gergő
Katona Eszter
Ilosvai Brigitta
Barassó Máté
Gulyás Imre

Vigaszág:

1. Szabó Csilla
2. Cseresznyés József
3. Novák B. János
3. Németh Tamás

A PingPong Ház 2015-ös évadának bajnokai:

Kerületi kategória: NOVÁK B. JÁNOS

Budapesti kategória: CSIKOS FERENC

IMG_4018

Tanítványok versenye – Eredmények

Villámtorna keretében tartottuk az immár hagyományos évbúcsúztatónkat melyet tanítványaink részére szerveztünk.Összesen 47-en vettek részt versenyünkön ami a megszokottól eltérően csak 2 nyert szettre zajlott.4 kategóriára osztottuk a résztvevőket,az I.-ben az ún. profik a II.-ban a haladók a III.-ban a kezdők és a IV.-ben pedig a gyerekek játszottak.

IMG_3997

A “Tanítványok versenyének” végeredménye:

I.kategória

1. Losonczi Benjámin
2. Péli László
3. Matolcsi Márta
3. Szendi János

5.-8. helyezettek
Nyeste Gábor
Demeter István
Dr.Székely András
Bende Attila

9.-16. helyezettek
Priol Ágnes
Káli Sándor
Szöllősi Sándor
Lakos Gábor
Szakál Zsolt
Rigó József
Homonyik Attila
Szökendi Attila

II.kategória

1. Leopold Stütz
2. Börzsönyi Ágnes
3. Charaf Kamel
3. Maior Norbert

5.-8. helyezettek
Aknai József
Nagy János
Deák Lugossi Zoltán
Korompai Gábor

9.-16. helyezettek
Óvári Andrea
Alberti Andrea
Baranyai Izabella
Mészáros Gyula
Szaniszló Ferenc
Balkus Balázs
Lakos Marcell

III.kategória

1. Erbst András
2. Lestyán Villő
3. Lestyán Luca
4. Sziller Linda
5. Jankovics András
6. Edit Reichl
7. Király Dóra
8. Háhner Petra
9. Bárkovics Beáta
9. Nagy Hajnalka

IV.kategória

IMG_4005

1. Szosznyák Emma Sára
2. Szabó Ákos
3. Bedár Barnabás
4. Schlesinger Ádám
5. Deák Lugossi Zénó
6. Mózes Áron

Gratulálunk a győzteseknek, helyezetteknek és minden résztvevőnek, kívánunk mindenkinek további sok sportsikert!