Eredmények kategória bejegyzései

PPH Kupa II/2 Bp, NBIII

PPH Kupa II / 2 – Eredmények

Újra nagy érdeklődés (91 nevezés) övezte a PPH kupa II. évad 2. állomását. A kerületi mezőnyben ugyanaz a négy játékos került 4 közé, mint a versenysorozatunk 1. állomásán, de teljesen fordított eredmény született. A korábbi verseny két harmadik helyezettje (Gombos Bettina és Homonyik Attila) játszotta döntőt, melyet a fiatal tehetséges lány Bettina nyert meg kiváló támadó játékkal. A párosok viadalában az igencsak összeszokott Fail György – Padla László kettős győzött az erre a versenyre összeállt és kisebb meglepetésre döntőbe került Kelemen János – Berzy Tamás ellen. A budapesti mezőny legnagyobb meglepetését Fenyősy Rudolf szolgáltatta aki az 1. PPH kupa győztes Hermann Józsefet verte az elődöntőben. A másik ágon Bálint Csaba több meccslabdát hárítva diadalmaskodott Nozicska József ellen. A döntőt végül Fenyősy Rudi nyerte és ezzel begyűjtötte a győzelemért járó 15 pontot is. Gratulálunk a győzteseknek és a helyezetteknek, találkozunk a következő versenyünkön!

Eredmények:

KERÜLET kategória:

1. GOMBOS BETTINA

2. Homonyik Attila
3. Stirling Tamás
3. Novák B. János

PingPong Ház Kupa

 

5-8. helyezettek:
Szőllősi Sándor
Szabó Csilla
Tóth Krisztián
Zsigmond Csaba

9-16. helyezettek:
Benke Mária
Matolcsi Márta
Bata Károly
Fütyü Lajos
Steiner Balázs
Lakos Gábor
Orbán Gyula
Baky Attila

VIGASZÁG:
1. Gerlits Krisztián
2. Szabó László
3. Börzsönyi Ágnes
3. Szegedi Mónika

ÖSSZEVONT PÁROS:

1. FAIL GYÖRGY – PADLA LÁSZLÓ

2. Kelemen János – Berzy Tamás
3. Gombos Bettina – Nagy Tamás
3. Gyuris Tibor – Fleischer Zoltán

PPH Kupa - Páros verseny

VIGASZÁG PÁROS:
1. Nemes Gábor – Soós Éva
2. Benke Mária – Bata Károly
3. Priol Ágnes – Lengyel Károly
3. Preiner Attila – Kiss Ferenc

BUDAPEST kategória:

1. FENYŐSY RUDOLF

2. Bálint Csaba
3. Nozicska József
3. Hermann József

PPH Kupa II/2 Bp, NBIII

5-8. helyezettek:
Kardos Géza
Szendi János
Simon Gergő
Nagy Tamás

9-16. helyezettek:
Berzy Tamás
Markó Tamás
Gombos Bettina
Gyuris Tibor
Padla László
Kiss Ferenc

VIGASZÁG:
1. Koppány György
2. Preiner Attila
3. Arlóy Zsófia
3. Gerlits Krisztián

A versenyről készült képek a Facebook oldalunkon tekinthetőek meg

Nyílt egyéni pingpong verseny

Nyílt egyéni és páros – Eredmények

Nyílt versenyünk egyéni és páros mezőnyét (40 fő) magas színvonal jellemezte. A páros döntőjét a januári PPH kupa győztese, Bálint Csaba – Fenyősy Rudolf páros játszotta Ifj. Klampár Tibor – Losonczi Benjámin duó ellen. Ez utóbbi páros az egész verseny folyamán kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtva győzött 3:0-ra. Egyéniben az egyik meglepetés ember Szabó Miki volt aki Weszelovszky Zoltán legyőzésével 4 közé került és csak nagy csatában maradt alul a döntőbe jutásért Simon Gergőtől aki egyébként csapattársát Iványi Gergőt verte a fináléban 3:1-re. Mindketten a TÖREKVÉS SE játékosai.

Eredmények:

Páros:
1. Ifj.KLAMPÁR TIBOR – LOSONCZI BENJÁMIN
2. Bálincs Csaba – Fenyősy Rudolf
3. Krajczár István – Ilosvai Brigitta
3. Nemes Gábor – Weszelovszky Zoltán

Egyéni:
1. SIMON GERGŐ
2. Iványi Gergő
3. Szabó Miklós
3. Krajczár István

Nyílt egyéni pingpong verseny

5-8. helyezettek:
Weszelovszky Zoltán
Ilosvai Brigitta
Bálint Csaba
Cseresznyés József

Vigaszág:
1. Szabó Csilla
2. Kellner Attila
3. Kelemen János
3. Zsigmond Csaba

A versenyről készült képek Facebook oldalunkon megtekinthetőek!