Nagyon jó hangulatban, a megszokott nagy létszámmal (közel 90 nevezés) rendeztük meg a Teremavató Kánikula Kupát. Sokan most jártak először az augusztus 1-jén nyitott új teremben, most próbálhatták ki az új sportpadlóval ellátott közel kétszer akkora termet.
Mindhárom kategóriában komoly csatákat, szép játékokat láthattunk. Igazi meglepetést hozott az amatőr, kerület kategória. Dr. Várady Zsolt, aki még soha nem szerepelt versenyeinken, az elődöntőben megverte Cseresznyés Józsefet, majd a döntőben a sokkal esélyesebb Takács Lajost is. A vigaszágon is új név került a tabella élére, Janzer György személyében.
A nyílt kategóriában Orbán Zsolt végig nagyon összeszedetten pingpongozott, és végül vesztett állásról szoros küzdelemben nyert a döntőben Gazdag Zsolt ellen. A nyílt kategória magas színvonalát jellemzi, hogy a vigaszágon az első helyért Fenyősy Rudi és Bálint Csabi játszott. Ők korábban mindketten a főágon arattak komoly sikereket. A döntőben végül Fenyősy Rudi győzött.
A párosok csatáját az összeszokott Losonczi-Kaiser páros nyerte, akik mindketten nagyon jól játszottak. A döntő másik résztvevője a Bozsik-Kuts páros volt. A vigaszágon a páros győztese a Fenyősy-Bálint páros volt, akik a Márton-Preiner duót verték meg.
Eredmények:
Amatőr, kerület:
1. DR. VÁRADY ZSOLT
2. Takács Lajos
3. Homonyik Attila
3. Cseresznyés József
5-8. helyezettek
Bedő Balázs
Takács Attila
Szöllősi Sándor
Steiner Balázs
Vigaszág:
1. Janzer György
2. Verbőczi Zoltán
3. Zsigmond Csaba
3. Priol Ágnes
Nyílt kategória:
1. ORBÁN ZSOLT
2. Gazdag Zsolt
3. Szántó Gyula
3. Medgyes Egon
5-8. helyezettek
Fényes Attila
Kuts Nándor
Polgár László
Miroslav Kolar
Vigaszág:
1. Fenyősy Rudolf
2. Bálint Csaba
3. Koppány György
3. Novák B. János
Nyílt páros
1. LOSONCZI BENJÁMIN – KAISER JÁNOS
2. Bozsik József – Kuts Nándor
3. Dr. Hegedűs László – Frank Béla
3. Orbán Zsolt – Várhelyi Balázs
Vigaszág:
1. Fenyősy Rudolf – Bálint Csaba
2. Márton Balázs – Preiner Attila
3. Dr. Lampek Péter – Rigó József
3. Barabás Miklós – Priol Ágnes
Gratulálunk a győzteseknek és helyezetteknek és köszönjük mindenkinek a részvételt!
Várunk Benneteket augusztus 27-én a PingPong Ház Kupa soron következő fordulóján!