MAK DC

MAK DC 2015.02.08. – Eredmények

Hatalmas csatákat hozott az első alkalommal kiírt MAK (Megye, Amatőr, Kerület) DC, melyen 13 csapat vett részt. A verseny döntőjét Gubi Róbert – Homonyik Attila kettős játszotta Novák B. János – Tóth Krisztián páros ellen. Az első mérkőzést Gubi Róbert nyerte Novák B. János ellen döntő szett 17-15 arányban. A második meccsen Tóth Krisztián győzött Homonyik Attila ellen, így 1-1-re állt a mérkőzés a páros előtt. Ahogy azt várni lehetett minden egyes poénért megküzdöttek a versenyzők, amelyet végül Gubi Róbert -Homonyik Attila duó nyert. Kellemes színfoltja volt versenyünknek,  hogy nagy létszámban vettek részt hölgyek. Gratulálunk a győzteseknek, helyezetteknek és várunk Mindenkit a következő versenyeinken, amelyekről  ide kattintva tudtok tájékozódni. 

pingpong budapest

Eredmények:
 1. GUBI RÓBERT – HOMONYIK ATTILA
 2. Novák B. János – Tóth Krisztián
 3. Szabó László – Cseresznyés József
 4. Dobrádi Anna – Bedő Balázs
 5. Németh Tamás – Kajdon András
 6. Szűcs Andrea – Hart Sára
 7. Matolcsi Márta – Alberti Andrea
 8. Börzsönyi Ágnes – Maior Norbert
 9. Gerlitsh Krisztián – Homonyik Marcell
10. Lengyel Károly – Fütyü Lajos
11. Priol Ágnes – Molnár József
12. Németh Attila – László Gergő
13. Vernyik Imre -Korompai Gábor