Címke: MAK

IMG_3867

PPH MAK DC 2015.11.15. – Eredmények

Nagyszerű mérkőzéseket láthattunk ez alkalommal is MAK DC versenyünkön amelyen 16 csapat vett részt. Bár ez csapatverseny azért többen káprázatos egyéni teljesítményt nyújtottak, ilyen volt Cseresznyés József, Benyák Márton, Matolcsi Márta, Takács Attila, Homonyik Attila de a Szűcs Andrea és Hart Sára Melinda kettős is kellemes benyomást keltett. A döntőt egyébként az előzetesen várt két legjobb csapat játszotta azaz a Cseresznyés József – Szabó László alkotta kettős, valamint a szintén jó erőkből álló Homonyik Attila – Matolcsi Márta páros. A döntőket – akárcsak múlt héten rendezett nyílt DC versenyen – végig játszották, melyet Cseresznyés két partijával és összeszokottabb párosukkal 3-2 arányban nyertek. A vigaszágat a váratlanul csak az alsóházba került Szentiványi Ildikó – Takács Attila kettőse hozta.

Eredmények:

IMG_3878

1. Cseresznyés József – Szabó László
2. Homonyik Attila – Matolcsi Márta
3. Benyák Márton – Priol Ágnes
3. Szűcs Andrea – Hart Sára Melinda

5-8. helyezettek
Rigó Józseg – Orbán Gyula
Baky Attila – Makay Ákos
Dr. Szőnyi György – Tar Csaba
Maior Norbert – Aknai József

Vigaszág:

1. Takács Attila – Szentiványi Ildikó
2. Alberti Andrea – Szegedi Mónika
3. Börzsönyi Ágnes – Németh Attila
3. Fekete Zoltán – Nagy Zoltán

Gratulálunk győzteseknek, helyezetteknek és várunk mindenkit szeretettel a november 28-i PPH Kupán!

Fényképek Facebook oldalunkon találhatóak!

IMG_3589

PPH MAK DC 2015.11.15.

Amatőr Asztalitenisz Csapatverseny, Budapest I. kerület

1. A verseny célja
A sportág népszerűsítése, sportolási és versenyzési lehetőség biztosítása amatőr sportolók számára.

2. A verseny időpontja és helye
• 2015. november 15. (vasárnap) 9.00 órától
Helyszín: PingPongHáz – 1012 Budapest, Kosciuszkó Tádé utca 3. (LIA Iskola)

3. A verseny rendezője
PingPongHáz Sport és Szabadidő Klub

4. A verseny résztvevői
• Amatőr, kerületi és megyei osztályban szereplő játékosok.
A versenyre korlátozott számban fogadunk el nevezést! Maximálisan 20 csapat indulhat.

5. Versenyszámok
Felnőtt csapat

6. A verseny lebonyolítása
A csapatok előbb 4-es csoportban játszanak. A csoportok első 2 helyezettje az 1-10. helyért, a 3. és 4. helyezett pedig a 11.-20. helyért játszhat tovább egyenes kieséses rendszerben.

Írásban november 13-ig lehet a pingponghaz@gmail.com -mail címen a résztvevők és a csapat nevével, valamint a lap alján található űrlap kitöltésével is: http://www.pingponghaz.hu/mak-dc-20151115/#nevezes

8. Nevezési díj
3000 Ft / Csapat

9. Díjazás
A kategóriák győztesei és a helyezettek érem és kupa díjazásban részesülnek.

10. Egyéb
• A teremben váltócipő használata kötelező.
• A verseny alatt büfé üzemel!
• A versenyen minden résztvevő saját felelősségére vesz részt, a mérkőzéseken történő sérülésekért, esetleges anyagi károkért a szervezők felelősséget nem vállalnak.
• Az őrizetlenül hagyott értéktárgyakért nem vállalunk felelősséget.
• A szervezők a változtatás jogát fenntartják!
• Valamennyi itt nem szabályozott kérdésben a MOATSZ verseny és játékszabályai és rendelkezései az irányadóak.
További információk:
Szosznyák Attila: 06 70 204 8865 vagy a pingponghaz@gmail.com címen.
(Nevezések számától függően a változtatás jogát fenntartjuk!)

Nevezés a MAK DC versenyre