Befejeződtek a küzdelmek az I. SAMSY Kupán melyen 98-an tudtak részt venni és még 22-en várólistán szerepeltek, sajnos őket nem tudtuk fogadni a limitált létszám miatt. Ezúton kérünk mindenkit, hogy a lehető leghamarabb adja le nevezését versenyünkre. Amennyiben értesítést szeretne kapni honlapunkon azt is kérhet vagy Facebook-on kövessen minket bekapcsolva az értesítéseket!
Az “A” kategóriában Novák B. János ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, csak egy kategóriával feljebb. Magabiztosan játszva, nem hagyott esélyt senkinek. Döntőbeli ellenfele Neuhold Gábor is minden dicséretet megérdemel, ebben a kőkemény mezőnyben eljutni a végjátékig nem kis teljesítmény. Nagy Tamás 3.helye papírforma volt viszont Bodó Tivadar szereplése (szintén 3.hely) kisebb meglepetésnek számított, de a látottak alapján teljesen reális. Vigaszágon Szabó Miklós (MIKIPONG) vitte el a pálmát Bata Károly felett aratott sikerével.
Nyílt páros számban nem történt különösebb meglepetés, a Pálos Péter – Iványi Gergő kettőst nem lehetett a verseny napján megverni, bár a döntőben a Krajczár István – Fenyősy Rudolf pár nagyott küzdött, de ez is kevés volt ellenük. Vigaszágon Novák János és Tóth Krisztián győzedelmeskedett Bodó Tivadar és Mucsi Róbert ellen.
A Nyílt egyéniben az előzetes nevezések alapján borítékolható volt a magas színvonal. Arra számítani lehetett hogy a két legmagasabban rangsorolt játékost nehéz lesz legyőzni, név szerint Pálos Pétert és Héjj Marcellt, de hogy kik kerülnek még 4 közé az teljesen kiszámíthatatlan volt. Ez végűl Seress Árpádnak és Oroszki Viktornak sikerült, de az elődöntőkben már nem tudtak meglepetést okozni. Seress Pálos ellen míg Oroszki Héjj ellen kapitulált. A döntőben pazar labdameneteket láthattunk amely Péter sikerét hozta 3-0 arányban. A vigaszágat az egész nap kiválóan szereplő Bodó Tivadar nyerte Csersznyés József ellenében.
Eredmények” A” kategória:
1. NOVÁK B. JÁNOS
2. Neuhold Gábor
3. Bodó Tivadar
3. Nagy Tamás
5-8. helyezettek
Szöllősi Sándor
Takács Lajos
Mucsi Róbert
Veress Barna
9-16. helyezettek
Tóth Krisztián
Szabó Csilla
Gombos Bettina
Szarvas Tamás
Szétag Attila
Homonyik Attila
Matolcsi Márta
Zsedényi Csaba
Vigaszág:
1. Szabó Miklós
2. Bata Károly
3. Zsigmond Csaba
3. Thész Dorottya
Nyílt páros:
1. PÁLOS PÉTER – IVÁNYI GERGŐ
2. Krajczár István – Fenyőssi Rudolf
3. Németh Dávid – Szabó Miklós
3. Tanyi György – Ilosvai Brigitta
Vigaszág:
1. Novák B. János – Tóth Krisztián
2. Mucsi Róbert – Bodó Tivadar
3. Neuhold Gábor – Zsedényi Csaba
3. Takács Attila – Szentiványi Ildikó
Nyílt egyéni:
1. PÁLOS PÉTER
2. Héjj Marcell
3. Seress Árpád
3. Oroszki Viktor
5-8. helyezettek
Neuhold Gábor
Forgács László
Csonka Zoltán
Tanyi György
9-16. helyezettek
Császár Richárd
Simon Gergő
Németh Dávid
Krajczár István
Markó Tamás
Ilosvai Brigitta
Fenyősy Rudolf
Bálint Csaba
Vigaszág:
1. Bodó Tivadar
2. Cseresznyés József
3. Gombos Bettina
3. Szabó Csilla
Köszönjük mindenkinek a részvételt és gratulálunk a helyezetteknek! Várunk mindenkit szeretettel következő versenyünkön a PPH Kupa III. évadának 1. felvonásán.