IMG_3818

PPH DC 2015.11.08. – Eredmények

Már a nevezési listából kiderült hogy egy újabb magas színvonalú, izgalmas versenyt rendezhettünk melyen a maximális 16 csapat vett részt. Itt kérünk elnézést azoktól a csapatoktól akiknek a nevezését már nem tudtuk elfogadni mivel a létszám betelt. A döntőbe végül az a 2-2 játékos került akit előzetesen várni lehetett vagyis Pálos Péter és Iványi Gergő alkotta csapat illetve a Lovas Dániel, Némann Dávid kettőse. Pálosék az elődöntőben a Nemes Gábor, Tanyi György duót verték míg Lovasék a Kaszás László, Ilosvai Brigitta ellenében diadalmaskodtak. A döntőben aztán közös megegyezésre mind az 5 meccset lejátszották (a verseny maga rövidített DC vagyis 2 egyéni és 1 párosból áll). Rendkívül izgalmas és változatos finálét láthattunk aki megvárta és végig nézte az nem bánta meg. A győzelmet végül Lovas-Némann pár szerezte meg méghozzá 3-2 arányban (Lovas 1, Némann 1, Lovas-Némann páros illetve Pálos 2). A vígaszág is szép mérközéseket hozott, itt a Nagy Tamás – Gombos Bettina kettős vitte el a pálmát a Császár Richárd – Cseresznyés József alkotta pár ellen.

Eredmények:

IMG_3819

1. Némann Dávid – Lovas Dániel
2. Pálos Péter – Iványi Gergő
3. Nemes Gábor – Tanyi György
3. Kaszás László – Ilosvai Brigitta

5-8. helyezettek
Krajczár István – Polgár László
Bálint Csaba – Gajdos Borbála
Nozicska József – Németh Dávid
Kellner Attila – Szabó Miklós

Vigaszág:

1. Nagy Tamás – Gombos Bettina
2. Császár Richárd – Cseresznyés József
3. Kelemen János – Jeszenszky Katalin
3. Széll Péter – Rónaszéki László

A versenyen készült képek megtekinthetőek Facebook oldalunkon: www.facebook.com/pingponghaz

Gratulálunk a győzteseknek és a helyezeteknek! Várunk  benneteket november 15-én vasárnap a MAK DC (megye, amatőr, kerület) versenyünkön 9 órakor!