Nyílt versenyünk egyéni és páros mezőnyét (40 fő) magas színvonal jellemezte. A páros döntőjét a januári PPH kupa győztese, Bálint Csaba – Fenyősy Rudolf páros játszotta Ifj. Klampár Tibor – Losonczi Benjámin duó ellen. Ez utóbbi páros az egész verseny folyamán kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtva győzött 3:0-ra. Egyéniben az egyik meglepetés ember Szabó Miki volt aki Weszelovszky Zoltán legyőzésével 4 közé került és csak nagy csatában maradt alul a döntőbe jutásért Simon Gergőtől aki egyébként csapattársát Iványi Gergőt verte a fináléban 3:1-re. Mindketten a TÖREKVÉS SE játékosai.
Címke: eredmények
MAK DC 2015.02.08. – Eredmények
Hatalmas csatákat hozott az első alkalommal kiírt MAK (Megye, Amatőr, Kerület) DC, melyen 13 csapat vett részt. A verseny döntőjét Gubi Róbert – Homonyik Attila kettős játszotta Novák B. János – Tóth Krisztián páros ellen. Az első mérkőzést Gubi Róbert nyerte Novák B. János ellen döntő szett 17-15 arányban. A második meccsen Tóth Krisztián győzött Homonyik Attila ellen, így 1-1-re állt a mérkőzés a páros előtt. Ahogy azt várni lehetett minden egyes poénért megküzdöttek a versenyzők, amelyet végül Gubi Róbert -Homonyik Attila duó nyert. Kellemes színfoltja volt versenyünknek, hogy nagy létszámban vettek részt hölgyek. Gratulálunk a győzteseknek, helyezetteknek és várunk Mindenkit a következő versenyeinken, amelyekről ide kattintva tudtok tájékozódni.