Címke: pingponghaz

IMG_2919

Nyílt egyéni és páros – 2015.04.12. – Eredmények

Újra ki tudtuk tenni “megtelt” táblát nyílt versenyünkön (62 induló). Olyan neveket találunk a nevezők között – igaz csak párosban – mint az exraligás Varga Sándort (Pénzügyőr), vagy az NB I-es Héjj Marcellt (Büki SE), de említhetném Gajdos Borbálát is aki szintén extraligát játszik. Ismét – a Pingpongházra jellemzően – igen erős mezőny gyűlt össze ezen a szép vasárnap délutánon. Páros kategória: a vártak szerint az első négy kiemelt került a végjátékba.

Mindkét elődöntő hatalmas csatát hozott  az Aszódi Zsolt – Gombos Bettina pár a Nemes Gábor – Weszelovszky Zoltán kettőst verte 3-1-re, míg a másik ágon a Bálint Csaba – Gajdos Borbála duó győzött az ifj. Klampár Tibor – Losonczi Benjámin páros ellen 3-2-re. A két  “vegyespáros” küzdelmét végül a Bálint – Gajdos kettős nyerte 3-1-re.

Egyéni kategória: már a főtáblára való bejutásért is óriási csatát vívtak a játékosok. Pl. itt esett ki Weszelovszky Zoli, Koppány Gyuri, Losonczi Beni, Gajdos Bori majd egy fordulóval később Simon Gergő, Nozicska Józsi is.

A legjobb 8 között gyakorlatilag minden meccs kétesélyes volt. A verseny legérdekesebb összecsapása az Aszódi Zsolt – Csikos Ferenc összecsapás volt, Feri döntő szett 1-5-ös állásról nyerte meg a találkozót, így döntőbe került. A másik ágon Nemes Gabi, Hermann Józsit verte. A döntőt végül aránylag simán Csikos nyerte, így egymás után második versenyét nyerte a PingPongHázban, hiszen a múltkori PPH Kupán is ő diadalmaskodott. Gratulálunk a győzteseknek, helyezetteknek! Várunk Benneteket szeretettel következő versenyünkön április 25-én a PPH Kupa 3. állomásán!

 

Eredmények:

 

Páros versenyszám:

  1. BÁLINT CSABA – GAJDOS BORBÁLA
  2. Aszódi Zsolt – Gombos Bettina
  3. Nemes Gábor – Weszelovszky Zoltán
  4. Ifj. Klampár Tibor – Losonczi Benjamin

 

Vigaszág:

 

  1. Varga Sándor – Pataki Edina
  2. Nozicska József- Alberti Andrea
  3. Turkovics Kornél – Kovács J. Szabolcs
  4. Kelemen János – Benke Mária

 

Egyéni versenyszám:

 

  1. CSIKOS FERENC
  2. Nemes Gábor
  3. Hermann József
  4. Aszódi Zsolt

 

5-8. helyezettek:

Bálint Csaba
Nozicska József
Stirling Tamás
Forgács László

 

Vigaszág:

 

  1. Kiss Ferenc
  2. Andráska Zoltán
  3. Turkovics Kornél
  4. Rónaszéki László

 

A versenyen készült képek megtekinthetőek Facebook oldalunkon.

PPH Kupa 2/3

PPH Kupa II/3 – Eredménynek

Folytatódtak a küzdelmek a PPH Kupa 3. állomásán ( 93 nevezés ). Óriási meglepetés a kerület kategóriában. A listavezető Novák B.János vereséget szenvedett 4 közé jutásért Német Tamástól (Parazsak), így a pontversenyben lépéshátrányba került. A döntőt az egyre magabiztosabban játszó Gombos Bettina játszotta azzal a Takács Jánossal, (Budai XI.SE- 10-es csapat) aki egyébként először indult a versenyünkön. Takács János Stirling Tomit verte nagy csatában 3:2-re a döntőbe jutásért. Végül a rutin diadalmaskodott a fiatalság ellen 3:1 arányban.

PPH Kupa 2/3 0329

Meg kell említeni Benke Marika teljesítményét is, aki magabiztosan nyerte a vigaszágat.
Páros kategória: 4 közé különösebb meglepetések nélkül kerültek a párok. Ott Sramkó László – Csikos Ferenc duó a Krajczár István – Ilosvai Brigitta párt, a Padla László – Fail György kettős pedig Orbán Zsolt – Losonczi Benjamin párost verte. A győztes végül Csikosék párosa lett.
Budapest NB III. kategória:
Úgy tűnik, ezt a versenyt Fenyőyi Rudinak találták ki, újra 4 közé került, méghozzá nem akármilyen skalpokat szerezve. Legyőzte Nemes Gabit, majd Nozicska Józsit, de Csikos Feri előtt már meg kellett hajolnia a döntőbe jutásért. A másik ág érdekessége a Simon Gergő – Hermann József összecsapás volt Józsi az  első szett elején eltörte a fáját, de Novák B.János kisegítette tartalékütőjével. Végig
kiélezett küzdelem folyt végül Gergő nyerte a találkozót úgy, hogy a döntő szettben 0:5-ről fördított. Viszont a fináléba jutásért csapattársa Iványi Gergő állította meg. Megemlíteném, hogy mind a két fiú rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban. A végső csata Csikos Ferenc sikerével fejeződött be, aki ezzel a páros győzelem után az egyénit is begyűjtötte. Meggyőző kiváló teljesítményt
nyújtott ezen a napon. A vigaszágat a versenyszám specialistájának számító Szabó Miklós (MIKIPONG) nyerte Markó Tamás ellenében. Gratulálunk a győzteseknek, helyezetteknek. Várunk Benneteket szeretettel április 12-én nyílt páros és egyéni versenyünkön!
PPH 2/3
Kerület, amatőr, megye kategória:
1. TAKÁCS JÁNOS
2. Gombos Bettina
3. Homonyi Attila és Stirling Tamás
5-8. helyezettek:
Andráska Zoltán
Tóth Krisztián
Cseresznyés József
Német Tamás
9-16. helyezettek:
Priol Ágnes
Baky Attila
Szendrei István
Szarvas Tamás
Matolcsi Márta
Szöllösi Sándor
Molnár József
Novák B. János
Vigaszág:
1. Benke Mária
2. Szabó Géza
3. Rigó József és Német Attila
Páros:
Főtábla
1. CSIKOS FERENC – SRAMKÓ LÁSZLÓ
2. Padla László – Fail György
3. Krajczár István – Ilosvai Brigitta
3. Orbán Zsolt – Losonczi Benjamin
5-8. helyezettek:
Héjj Marcell – Brumár Gábor
Forgács László – Kajdon András
Novák B.János – Tóth Krisztián
Kelemen János – Szabó Milós
Vigaszág:
1. Koppány György – Kardos Géza
2. Andráska Zoltán – Szendrei István
3. Szabó Géza – Takács János
3. Szendi János – Matolcsi Márta
Budapest, NB III. kategória:
1. CSIKOS FERENC
2. Iványi Gergő
3. Fenyősy Rudolf
3. Simon Gergő
5-8. helyezettek:
Hermann József
Németh Dávid
Nozicska József
Krajczár István
9-16. helyezettek:
Kelemen János
Sramkó László
Szarvas Tamás
Cseresznyés József
Nemes Gábor
Szendi János
Novák B.János
Ilosvai Brigitta
Vigaszág:
1. Szabó Miklós
2. Markó Tamás
3. Andráska Zoltán és Kardos Géza
A versenyen készült képek Facebook oldalunkon érhetőek el.
Az aktuális ranglista ide kattintva látható.