III. SAMSY

III. SAMSY Kupa – Eredmények

Bomba erős mezőny, fordulatokban és meglepetésekben gazdag találkozók a SAMSY Kupa harmadik versenynapján (94 induló).
Az “A” kategóriában Novák B.János továbbra is verhetetlen, bár ez alkalommal már a szerencsére is szüksége volt. A döntőben Németh Tamás – aki egyébként nagyszerűen játszott az egész nap folyamán – 8-4-re vezetett az utolsó szettben, Jana onnan fordítva végül megszerezte idei harmadik győzelmét ebben a versenyszámban. Meglepetésre már az első fordulóban búcsúzott Nagy Tamás és Cseresznyés József is, előbbit Sólyomi Péter, utóbbit Szöllősi Sándor ütötte ki a további küzdelmekből.
A vigaszágon a szám specialistája Szabó Miklós (MIKIPONG) vitte el a pálmát Csizmás Ferenc ellenében.
Nyílt párosban a PingPong Ház történetének legerősebb mezőnye gyűlt össze. A torony magas esélyes Kállai Norbert – Turbók Attila kettős volt, bár az elődöntőben megizzadtak az Aszódi Zsolt – Orbán Zsolt pár ellen, majd a a fináléban hátrányból fordítottak (döntő szett 3-5) Pálos Péter – Iványi Gergővel szemben, így hozták a kötelezőt.
A vigaszág nyertese Bálint Csaba és Sramkó László lett megelőzve Lőrinczi Róbertet és Hegedűs Lászlót.
A “Nyílt egyéni” kategória hozta a legnagyobb fordulatokat. Már az első körben összekerült például a volt ifi válogatott Horváth Lilla és a holtversenyben ranglista vezető Oroszki Viktor. Lilla végig uralta a döntő szettet, már 9-6 is elhúzott, de Viktor innen fordítva kikaparta a gesztenyét. Ez a találkozó érdemelte ki egyébként a “nap mérkőzése” címet. Viktor ezek után meg sem állt a döntőig, legyőzte Makray Bálintot aki Aszódi Zsoltot verte előtte, majd az elődöntőben az első kiemelt Kállai Norberten is túl lépett. A másik ágon is izgalmas mérkőzéseket láthattunk, pl. Bálint Csaba már 2-1 vezetett Iványi Gergő ellen, de veszített. Gergő a következő meccsén is megszenvedett a győzelemért Kékedi Miklós ellen, majd a későbbi győztestől, páros partnerétől Pálos Pétertől veszített. Paralimpiai bajnokunk végül simán nyerte ezt a remek versenyt.
Vigaszágon Sramkó László verhetetlen volt, Koppány Györgyöt előzte meg.

“A” kategória

1. NOVÁK B.JÁNOS
2. Németh Tamás
3. Szendi János
3. Kovács Zoltán

III. SAMSY Akat

5-8. helyezettek
Órai Dezső
Dr.Székely András
Szöllősi Sándor
Sólyomi Péter

9-16. helyezettek
Lakos Gábor
Vajda József
Takács Attila
Kelemen János
Cseresznyés József
Rónaszéki László
Matolcsi Márta
Nagy Tamás

Vigaszág:

1. Szabó Miklós
2. Csizmás Ferenc
3. Molnár József
3. Zsigmond Csaba

Nyílt páros:

1. KÁLLAI NORBERT – TURBÓK ATTILA
2. Pálos Péter-Iványi Gergő
3. Aszódi Zsolt – Orbán Zsolt
3. Gyuris Tibor – Csajbók Tibor

III. SAMSY Páros

Vigaszág:

1. Bálint Csaba – Sramkó László
2. Lőrinczi Róbert – Hegedűs László
3. Kelemen János – Dr. Petz György
3. Matolcsi Márta – Priol Ágnes

Nyílt egyéni:

1. PÁLOS PÉTER
2. Oroszki Viktor
3. Iványi Gergő
3. Kállai Norbert

III. SAMSY Nyílt egyéni

5-8. helyezettek
Orbán Zsolt
Makray Bálint
Kékedi Miklós
Németh Tamás

9-16. helyezettek
Kardos Géza
Jeszenszki János
Horváth Lilla
Aszódi Zsolt
Bálint Csaba
Weszelovszky Zoltán
Ilosvai Brigitta
Csajbók Tibor

Vigaszág:

1. Sramkó László
2. Koppány György
3. Krajczár István
3. Órai Dezső

Gratulálunk a győzteseknek és helyezetteknek és köszönjük mindenkinek a részvételt!

Várunk Benneteket március 26.-án szombaton a PPH Kupa következő állomásán!