OLYMPUS DIGITAL CAMERA

PPH Kupa III/5 – Eredmények

Félidejéhez érkezett a PingPong Ház Kupa. Az 5. fordulóban 80-an vettek részt.
Kerület kategóriában Takács Lajos győzelmével közelebb került a ranglistán Cseresznyés Józsefhez, de még így is 10 pont választja el egymástól a két játékost. Ismét remek teljesítményt láthattunk Matolcsi Mártától, aki előbb Zsigmond Csabát verte, majd a döntőbe jutásért 2-0-ás vezetés után nagy csatában vesztett a későbbi győztes ellen.
Vigaszágon Kajdon András végzett az élen megelőzve Szabó Lászlót.
A Nyílt páros kategória is felettébb jó mérkőzéseket hozott. Külön kiemelném a két elődöntőt, a felső ágon az Iványi Gergő – Kaposi Tibor kettös győzött a Várhelyi Balázs – Király Gábor pár ellen, az alsó ágon pedig Héjj Marcell és Szabó Csilla nyert Krajczár István és Polgár László ellen. A két győztes találkozóját Iványiék nyerték megérdemelten.
A Vigaszág első helyezettjei Koppány György és Szabó Miklós lettek, Kiss György és Kertész Gábor végeztek a második helyen.
A Budapest kategóriában meglepetések nélkül zajlottak az események, a főtáblára minden esetben a kiemeltek kerültek. Ott viszont már bárki nyerhetett bárki ellen, pl. Király Gábor, aki nyert már PPH Kupát, legyőzte a ranglistavezető Csikos Ferencet vagy Hermann József, aki szintén többször nyert nálunk, a ranglista második Iványi Gergő ellen járt sikerrel. Józsi végül a versenyt is megnyerte Várhelyi Balázs ellen a döntőben egy rendkívül izgalmas, fordulatos mérkőzésen.
A vigaszág Koppány György sikerét hozta, Kiss Györgyé lett az ezüstérem.

Kerület kategória:

1. TAKÁCS LAJOS
2. Cseresznyés József
3. Matolcsi Márta
3. Takács Attila

5-8. helyezettek

Csada Zsuzsanna
Sólyomi Péter
Zsigmond Csaba
Homonyik Attila

9-16. helyezettek

Verbőczi Zoltán
Melis Ferenc
Baky Attila
Priol Ágnes
Szöllösi Sándor
Janzsó Gergő
Fritz Tamás
Börzsönyi Ágnes

Vigaszág:

1. Kajdon András
2. Szabó László
3. Nagy László
3. Benke Mária
Nyílt páros

1. IVÁNYI GERGŐ – KAPOSI TIBOR
2. Héjj Marcell – Szabó Csilla
3. Krajczár István – Polgár László
3. Várhelyi Balázs – Király Gábor

Vigaszág:

1. Koppány György – Szabó Miklós
2. Kiss György – Kertész Gábor
3. Takács Attila – Szentiványi Ildikó
3. Sólyomi Péter – Fritz Tamás

Budapest kategória:

1. HERMANN JÓZSEF
2. Várhelyi Balázs
3. Király Gábor
3. Iványi Gergő

5-8. helyezettek

Csikos Ferenc
Krajczár István
Kaposi Tibor
Cseresznyés József

9-16. helyezettek

Padla László
Szabó Miklós
Szabó Csilla
Novák B.János
Stirling Tamás
Polgár László
Lakos Gábor
Kajdon András

Vigaszág:

1. Koppány György
2. Kiss György
3. Kása Gábor
3. Kertész Gábor

Gratulálunk a győzteseknek és helyezetteknek!

Várunk Benneteket Nyílt DC versenyünkön június 5.-én (vasárnap) 10 órától!